Berkesi Alex (született ifj. Berkesi Sándor) az Alma együttes basszusgitárosa, zeneszerző, dalszöveg- ès meseíró.

Édesapja Berkesi Sándor, a Kossuth-díjas karnagy, 2 (!) éves korában kezdte zeneelméletre tanítani. Első hangszere a hegedű volt, amivel 8 éven át foglalkozott. Érettségi után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hangszerész szakát végezte el, ezzel párhuzamosan kezdett el basszusgitáron tanulni autodidakta módon. Első külföldi szerződését 23 évesen kapta Görögországba, majd 2 évadon át a Müncheni Platzl’s Theatherie basszusgitárosa volt. 26 évesen felvételt nyert a Honvéd Művészegyüttes Férfikarába, ahol összesen 12 èvig dolgozott, mint hivatásos ènekművèsz.
Bejárta Észak- és Dél-Amerikát az N’joy jazzquartettel, Európát a Night Colors jazz trioval, Skandináviát pedig a legendás Pannonia Expressből alakult Charlie’s banddel, ezzel párhuzamosan játszott itthon a St. Martin band-ben, a Pálvölgyi band-ben és számos más zenekarban.
2016-ban a Palladio Orchestra (100 gitár egy színpadon) Budapest Arénában megrendezett gigantikus showjának volt az egyetlen basszusgitáros szólistája.
3 szólólemeze jelent meg, 2000-ben, 2004-ben és 2009-ben, melyek anyagát ma is bemutatja szólófellépésein. Két kisfiú apukája.