Az Egressy Béni Művészeti Szakgimnázium népzenész művésztanárai 2021-ben úgy döntöttek, hogy összehozzák a különböző hangszereken, szakokon és képzési szinteken tanuló növendékeiket, és együtt egy nagy, közös kamara műhelyt hoznak létre.

Állandó repertoárjuk a magyar népzene mellett kiegészül a környező és balkáni népek zenéjével is. A hagyományos és különleges hangszereik kreatív párosításaival új és izgalmas hangzásvilágot hoznak létre. A zenekarnak van autentikus népzenei felállása is, ugyanis több kisebb csapatra lehet őket bontani.

A zenekart gyakran kérik fel különböző koncertekre, hangszerbemutatókra és tematikus műsorokra (karácsonyi-adventi műsor, táncházak, népzenei workshopok…). 2023-ban külföldi (Macedon) és több Magyarországi turnén is részt vett a zenekar. Rendszeres résztvevői nyaranta fesztiváloknak és a Bach Mindenkinek Fesztiválnak is, ahol 2024-ben a zenekar Fesztivál díjat kapott.

A 11 éves kis növendéktől kezdve a Zeneakadémiát végzett felnőtt hivatásos zenészig minden korosztály megtalálható a műhelyben. Közösen tanulnak és együtt alkotnak. A zenekar művészeti vezetői nem találkoztak még olyan iskolával és zenekarral, ahol ennyi népzenei hangszert, ennyi különböző korosztályt és nagyon eltérő szinteket össze tereltek és együtt zenélnek és tanulnak hétről-hétre. Egy nagy családdá kovácsolódott az évek alatt a zenekar és a jó hangulat a fő meghatározója a koncerteken és a próbákon is.

A Kamara Műhelyben tanulható hangszerek:

  • Citerák (prím, tenor, kontra bőgő)
  • Tamburák
  • Népi ének
  • Szaxofon
  • Kaval
  • Népi furulyák
  • Klarinét
  • Tárogató
  • Koboz
  • Népi vonós hangszerek (hegedű, brácsa, bőgő)
  • Népi ütős hangszerek (ütőgardon, tapan, darbuka, riq, keretes dobok, zill…)