Az Egri Tanárképző Főiskola magyar-ének szakán szereztem első oklevelemet. 1990-ben kezdtem tanulmányaimat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem magánének tanszakán, ahol 1993-ban nyertem felvételt az opera-szakra, majd 1995-ben kaptam meg kitüntetéses diplomámat. Az egyetemen Sólyom-Nagy Sándor, Pogány Imola és Medveczky Ádám növendéke voltam.
A diploma megszerzése után 3 évig a Nemzeti Énekkarban énekeltem, ezután 2 évig a Bartók Béla Konzervatóriumban voltam magánének főtárgytanár, majd 2 évig a Zeneakadémia Tanárképző intézetében a karvezetés-szakos hallgatók hangképző tanára.
2003-tól a Pázmány Péter Egyetem gyakorló gimnáziumának alapfokú művészetoktatási iskolájában oktattam énekespalántákat, majd 2009 óta a csepeli Egressy Béni konzervatóriumban tanítok főtárgyként magánéneket, énekhangképzést.
A tanítással párhuzamosan rendszeres közreműködője vagyok a hangversenyéletnek. Rádió,- televízió,- és lemezfelvételek készültek a közreműködésemmel, kortárs opera-bemutatókon és hangversenyeken éneklek, számos koncerten és operaelőadáson itthon és külföldön.
Tanítványaim között vannak már operaházi magánénekesek, professzionális kórusok tagjai és tanár kollégák is, valamint jelenleg főiskolai illetve egyetemi hallgatók.
Énekóráimon fontos számomra, hogy a növendékeim megértsék a hangadás működését, megfelelő gyakorlatokkal kiküszöböljük a fölösleges izomfeszültségeket, zengő, telt, egészséges hangon énekeljünk, saját egyéni hangterjedelmünkön belül egységes hangszínnel. Az énektanulás folyamán fontos számomra az éneklő személyiség fejlesztése a hangunk, külsőnk és mozdulataink természetes vállalása felé.
Ugyanilyen érdeklődéssel fordulok a nevelés problémái, kérdései felé is. A szülőkkel, a növendékek családi hátterével keresem a kapcsolatot, felelősséget érzek a tanulók további életvezetése, sikerei, pályaválasztása iránt. Érdekelnek a különböző korosztályok speciális nehézségei és adottságai, és igyekszem az aktuális pedagógiai irodalommal is lépést tartani.