Pecek Lakatos Krisztián 1989. szeptember 20-án született. Bőgőzni 9 éves korában kezdett el. Klasszikus Zenét A Tóth Aladár Zeneiskolában tanult, amit később a Bartók Béla Konzervatóriumban folytatott. A Jazz-t autodidakta módon fejlesztette. 2003-ban, 13 éves korában megnyerte a Magyar Rádió Jazz bőgő versenyét, ahol a korhatár 30 év volt, a zsűri elnöke pedig John Patitucci, akivel a Gálakoncerten együtt játszhatott duóban. A verseny díjaként saját lemezt készíthetett, melynek címe: „Young man with a big bass”. 2007-ben Ifj Szakcsi Lakatos Bélával egy világhírű Jazzdobossal, Ed Thigpen-el játszottak együtt, továbbá 2012 januárjában a Művészetek Palotájában Balázs Elemérrel és Balázs Józseffel, valamint két világhírű jazz zenésszel, Nicholas Payton-nal és Tim Ries-el. Ebben az évben jelent meg első szóló lemeze „In Memory of…” címmel, amin saját szerzeményei hallhatóak. 2013-ban Szakcsi Lakatos Róberttel turnézott Svájcban és lemezt készített Gregory Hutchinson-al. Zeneszerzéssel 16 éves kora óta foglalkozik.
Világhírű Jazz zenészek, akikkel együtt játszott:
John Patitucci
Jack Dejohnette
Ed Thigpen
Tim Ries
Nicholas Payton
Gregory Hutchinson
Zenekarok, amelyekben játszik:
Szakcsi Jr-Trio
Szakcsi Lakatos Róbert Trio
Balázs Elemér Group
Lemezek, amelyeken hallható:
Szakcsi Jr Trio: Psalms
Szakcsi Lakatos Róbert Trió: But Not For Me, Bumerang, Robithology, Sepia
Vukán Trio: A Vihar (The Tempest), Last message
Szulák Andrea Quintet: Szeretni Bolondulásig
East Gipsy Band: Ageless message (Featuring Tim Ries)
Balázs Elemér Group: The New BEGinning
Balázs József Quintet: I don’t got you mean
László Attila: Babel
Babos Gyula: Rapsodia
V4 Octet : Dialogue In Music
Jazzmer Band : Teuere Briders
Szólólemezek:
Young Man With a Big Bass
In Memory of….